Dísznövény Szövetség és Terméktanács
Kezdőlap
A Vidékfejlesztési Minisztériumban jártunk Nyomtatás E-mail
Ahogy 2009-ben, úgy az idei évben is a Dísznövény Szövetség által felajánlott virágok, muskátlik és egynyáriak tették színesebbé a Minisztérium virágládáit. Nem csak virágokat adtunk, hanem információkat is kaptunk.

A Dísznövény Szövetség szoros kapcsolatot ápol a hazai agrár rendtartással, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy évek óta meghívottjai vagyunk a Zöldség-Gyümölcs-Dísznövény Termékpálybizottsági Üléseknek.
A június 18-i ülésen Dr. Gárdosi Péter főosztályvezető úr (Vidékfejlesztési Minisztérium) bemutatta a Termékpálya Bizottság új vezetőségét, Czerván György államtitkár urat a Bizottság elnökét és Dr. Feldman Zsolt helyettes államtitkár urat a Bizottság elnökhelyettesét.
Czerván György államtitkár úr köszöntötte a TP Bizottság tagjait és meghívottait, röviden bemutatkozott és elmondta, hogy számít a szakma, az érdekképviseleti szervek és a szakmai szervezetek véleményére, nyitott a szakmai problémák megbeszélésére, valamint a munkahelyteremtést nagyon fontosnak tartja a kormány, ezért nyitottak az ezzel kapcsolatos javaslatokra, a zöldség-gyümölcs és dísznövényágazatban pedig különösen fontos az új munkahelyek létrehozása. Problémás területet képviselnek a TÉSZ-ek, az elvesztett piacokat vissza kívánja a kormány szerezni, az ezzel kapcsolatos jogalkotási munkák már elkezdődtek. A minisztérium kétféle cselekvési tervet fog kidolgozni, amely jogszabály-alkotási tervet jelent. Az egyiket a tűzoltó munkák tekintetében, az árvíz és a belvíz okozta károk felmérése és enyhítése és a jövő év elejéig pedig elkészül egy 10 éves stratégiai terv, amelyhez a javaslatokat szeptemberig várja a Minisztérium. Nyitottak tehát minden fajta felvetésre.

Amely javaslatnak a megvalósítása csak az akaraton múlik, az egyszerűbb, amely javaslat megvalósítása azonban anyagi forrást is igényel, ott megvizsgálják a javaslat költségvetési vonzatát, és annak megfelelően döntenek. Dr. Feldmann Zsolt helyettes államtitkár úr bemutatkozását követıen elmondta, hogy a jövőben minden olyan üggyel, amely az államtitkársághoz tartozik, talán komplexebb módon tudnak foglalkozni, mint ahogyan az eddig történt, és a korábban érvényesülő széthúzó energiák a komplex együttkezelés következtében nem fognak érvényesülni.
Az 1. napirendi pontban a  rendkívüli időjárási körülmények okozta károk miatt kialakult agrárpiaci helyzetről volt szó. Czerván György államtitkár úr ismertette az e téren tervezett intézkedéseket. Jelenleg 2 milliárd forint van a kárenyhítési alapban, amely 4-4,5 milliárdra nőhet. Már most látszik, hogy ez nem lesz elegendő a károk enyhítésére, ezért kezdeményezni fogják, hogy a kormány töltse föl az alapot. Javasolják továbbá, hogy decemberben előleg kifizetésére kerüljön sor 90%-os mértékben. A további kifizetések pedig 2011. március 15-ig történjenek meg. Előre hozzák az SAPS kifizetéseket is, amely így 2010. október 16-tól indulhat, a javasolt mérték 70%. Ennek engedélyezését azonban az EU-tól kell kérni. További könnyítést jelent az egy ablakos rendszer kialakítása, amely szerint a károkat az MVH illetékes megyei kirendeltségén kell bejelenteni. Nem kell tehát az MgSzH-hoz fordulni, és így az illetékfizetés alól is mentesülnek a gazdák. A megkötött értékesítési szerződésekből is ki lehet lépni, azaz nem kell kötbért fizetni, ha a szerződésben vállalt szállításokat ilyen okból nem tudják teljesíteni. Dolgoznak továbbá egy új hitelkonstrukció létrehozásán, és az EU-tól is szeretnének segítséget kérni, támogatást a szolidaritási alapból a V4-ekkel közösen. Ez lesz a jövı heti V4+3 találkozó egyik napirendi pontja. Ezenfelül a VM segélyakciót is szervez. A károk felmérése után pedig, a tényleges problémák ismeretében kiderül, hogy szükség lesz-e még más intézkedéseket is hozni.
Dr. Gárdosi Péter főosztályvezető úr megnyitotta, és vitára bocsátotta a 2. napirendi pontban foglaltakat (cím: A zöldség-gyümölcs termelői szervezetek kiegészítı nemzeti támogatásáról szóló VM rendelettervezet véleményezése). Elmondta, hogy a VM Agrárpiaci Főosztálya annak érdekében, hogy minél hamarabb megjelenhessen a rendelet és minél hamarabb igénybe lehessen venni a támogatást, összeállított egy olyan rendelettervezetet, amely alapja lehet a vitának. A rendelettervezettel kapcsolatban azonban a VM vezetése még nem foglalt állást. Felkérte Bittsánszky Márton osztályvezető urat, hogy ismertesse a rendelettervezet
főbb jellemzőit. A nemzeti támogatás nyújtásának engedélyezését az Európai Bizottságnál kellett kérelmezni. A Bizottság a kérésünket 2010. június 8-ával jóvá is hagyta. Új eleme azonban a jóváhagyásnak a nemzeti támogatás felső korlátjának meghatározása. Ennek figyelembe vételével készítette el a főosztály a vitaanyagot a rendelet mihamarabbi megjelenésének érdekében a termékpálya érintett képviselőivel egyeztetve. A tervezet szerint a támogatás a másodszintű összefogást ösztönzi, hozzájárul a kereskedelmi lánc lerövidítéséhez, valamint azt is célozza, hogy a másodszintű szerveződések minél nagyobb erőt képviseljenek, akár a kereskedelmi szereplővel szemben is. Ezért többlettámogatást kíván adni azoknak, akik vállalják a koncentrált kereskedelmet. Ez nem teljesen új dolog, hiszen irreális lenne olyan feltételeket szabni, amelyek nem kivitelezhetők. Amint megszületett a Bizottsági határozat, az Agrárpiaci Főosztály összeállította a vitaanyagot és megküldte a szakmai szervezeteknek, valamint a TP Bizottság tagjainak és meghívottainak. Az Egyebek napirendi pont alatt szó esett Sárközy francia miniszterelnök azon szándékáról, hogy a nagy élelmiszerkereskedelmi láncokat az árak tekintetében oly módon korlátozná, hogy a zöldség-, gyümölcs áraknak a termelési költségeket fedezniük kellene. A magyar zöldség-gyümölcs ágazatnak komoly esélye van a piacon. A fogyasztóktól származó információik alapján a fogyasztók keresik a magyar árukat, de nehezen tolerálják az olyan esetek előfordulását, mint pl. a piros-fehér-zöld címkével megjelent fokhagyma, amelynek a hátulján származási országként Kína szerepel. Az ilyen piaci szereplőkkel szemben kellő eréllyel kell fellépni. Fontos, hogy a fogyasztók bizalma ne rendüljön meg; biztosítani kell, hogy a magyar áruként megnevezett termék valóban magyar legyen. A magyar termelők versenyképességét a fejlesztésekkel lehetne fokozni. A német állampolgárok nem vásárolnak francia autót, mert tisztában vannak vele, hogy ezzel német munkahelyeket mentenek meg. Ennek a szemléletnek az oktatását már az iskolában kellene kezdeni, hasonlóan ahhoz, ahogyan az a szelektív hulladékgyűjtés esetén történt. Ugyan a Termékpálya Bizottsági Ülésen nem volt kiemelten szó a dísznövény ágazatról, de a témák a hazai dísznövény kertészeket is érinthetik. A hazai termék vásárlásának fokozása, a munkaerő foglalkoztatás egyszerűsítése, TÉSZ-ek alakítása a dísznövény ágazatban, az Áfa-csökkentés közös érdek, a problémák az egész magyar mezőgazdaságot érintik. Az együttműködést a Dísznövény Szövetség tovább szorgalmazza, szorosabbra fűzi a kapcsolatot az illetékesekkel, mert egyedül sem vállalkozás, sem szakmai szervezet, sem egyéb hivatal nem dolgozhat eredményesen.

Benedek Orsolya
DSZTT
 
Ma 2010. 9. 5, vasárnap, Viktor, Lőrinc napja van.
Holnap Zakariás napja lesz.

Naptár

Bejelentkezés






Elfelejtette a jelszavát?
Még nem regisztrálta magát? Regisztráljon most!

Online felhasználók

Jelenleg 1 vendég olvas minket
Advertisement

Látogatók

Eddig 237198 látogató járt itt.
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement